Ahogy a korábbi bejegyzésemben említettem, új oldara költözik át a blog, ami mostantól hivatalosan is működik SpliceArt néven. Az új helyen már most találhatóak új bejegyzések, és a későbbiekben is folyamatos frissítés várható. További részletek a spliceart.com-on.
A blog új oldalra költözött, az új bejegyzések elérhetőek itt: spliceart.com
Az utóbbi hónapokban több munkába belevágtam. A nyár nagy része a Still One Love forgatásával telt, de még mindig kevés a nyersanyag, így a film nagyon sokat fog csúszni a tervezetthez képest. Szerintem ez nem gond, nem kötöm magam határidőhöz, a cél csupán egy minőségi videó létrehozása.
E mellett folyamatosan készül a weblapom egy gyönyörű dizájnnal, amit a páromnak köszönhetek. Nagyjából 1 hónap múlva lesz élesítve. A honlap a portfólióm bemutatására fog szolgálni, és a blog új bejegyzései is ott lesznek majd elérhetőek. Szeretnék tiszta lappal kezdeni, és több időt szánni az írásra. A Moonlightdeejay blog meg fog maradni itt ebben a formában. Minden régi bejegyzés elérhető lesz, azt azonban még nem tudom, hogy lesznek-e új posztok, és ha lesznek milyen gyakorisággal és milyen témában. Egyelőre nem ígérek semmit, az viszont biztos, hogy az új weblapra több és hosszabb bejegyzések fognak születni.
Ezen felül a nyakamon van még a szakdolgozat írás is, amiből egy meglehetősen nehéz témát választottam, így ahhoz, hogy minőségi munkát tudjak letenni, nagyon sokat kell kutatnom, de erről már az új oldalon szeretnék bővebben írni, aminek címe egyelőre még maradjon titok.
A blog új oldalra költözött, az új bejegyzések elérhetőek itt: spliceart.com
Reggel felébredsz, kimászol az ágyból, nagyokat ásítasz, bekapcsolod a géped, kimész mosakodni. Igen, nagyjából így indul egy reggel. Ma már nem azzal kezded a napod, hogy felöltözöl és kisétálsz reggelizni, bár ugyanúgy korog a hasad, de ezt az éhséget csak egy nagy információ áradattal tudod csillapítani. Hiszen lehet, hogy feleslegesen öltöznél fel, mert elmaradna az első órád, vagy lemaradnál arról az e-mailről amiben az áll, hogy aznapra beadandót kellett volna készítened, vagy arról, hogy hogyan sikerült a múlt heti ZH-d. Ezek mind olyan információk, amik lényegesen meghatározzák a napodat. Ha én nem informálódnék, egyszerűen bizonytalanságban lépnék ki az utcára. Lehet hülyeségnek hangzik, de így van. Alapvető dolog, hogy mielőtt aznap bármihez is hozzákezdenék, kell egy gyors inbox áttekintés. Mondván, hogy ki tudja mi történt az éjjel.
De ki meddig megy el? Mennyi információra van szükséged egy reggel? Mi az ami még kell, és mi az a mi már nem?
Én nem olvasok reggel RSS-t. (Van, hogy napokig rá sem nézek, de ez már más téma.) Sőt, semmilyen hírportált még csak meg sem nézek. De ez az én személyes időbeosztásom miatt van. Általában reggelente szorosan időhöz vagyok kötve, és elhatároztam, hogy inkább a szundikálást választom mint a hírek áttekintését, így csak egy gyors e-mail és egy még gyorsabb twitter vizsgálat fér bele az időmbe.
Persze szerencsések azok, akik nincsenek időhöz kötve és megejthetik a reggeli rituáléjukat, egy kávé és egy RSS olvasó társaságában. Nincs is annál szebb reggel.
Aztán nap közben találkoznak velem, és leülünk beszélgetni. (Én, aki reggel úgy estem ki az ágyból, és fogalmam nincs, hogy mi történt a nagyvilágban.)
Mi a legfontosabb? Az idő! Azt mondják rohanó világban élünk. Én személy szerint, nem rohanok sehova, elég nyugodt és kényelmes típus vagyok, ezen nem is tudok változtatni. Ha késésben vagyok, akkor sem kezdek el esze veszetten rohanni. De az információk.... na azok rohannak, és nem mindig várnak meg.
Nyilván mindenki volt már olyan helyzetben, hogy egy társaságban többen beszélgettek egy aktuális témáról, de neked fogalmad sem volt az egészről, de igyekeztél okosan mosolyogni és bólogatni. De miért? Mért nem mondtad meg, hogy fogalmad sincs az egészről? Lehet azért, mert már az iskolában beléd rögzítik, hogy nem baj ha nem érted, csak bólogass okosan, és a tanár elhiszi, hogy érted. Vagy csak egyszerűen nem mered bevallani, hogy nem vagy elég tájékozott, nem vagy elég naprakész.
Elvárják tőled, hogy jól informált legyél? Ez helyzettől függ, de szerintem igen. De nyilván nem mások miatt tájékozódsz, sokkal inkább saját magad miatt.
Ma már túl sok információ kering körülöttünk. Senki sem ismerhet és tudhat mindent. Kénytelenek vagyunk szelektálni, így lehet, hogy számodra nem ugyanaz a hír lesz a fontos, mint ami a szomszédodnak vagy a barátodnak. Az, hogy hogyan kezeled ezt a temérdek információt csak rajtad múlik. Tehát semmi okod nincs arra, hogy leplezd “informálatlanságod”, csak fogd rá az érdeklődési körödre, és mesélj nekik olyat, amiről még ők nem hallottak.
A blog új oldalra költözött, az új bejegyzések elérhetőek itt: spliceart.com
Ahhoz, hogy az ember jó videofelvételeket készítsen, nem árt ha tisztában van néhány alapvető fotózásnál alkalmazott alapszabállyal, hiszen a mozgóképek is ezekre a szabályokra épülnek. Ahogy azt már láthattátok is, a videó és a film készítés elég közel áll a szívemhez.
Egy kis kitérővel meg kell jegyeznem, hogy egy új stratégia kezd kiforrni bennem, aminek nagyjából az alapja az, hogy semmit sem kiabálok el előre, hanem csak egyszerűen teszem a dolgom, azt amihez kedvem van. Ugyanis sokszor eltervezek valamit, amit aztán nem viszek véghez. Ezért is volt szükségem erre az új stratégiára. Alapvetően, egy olyan ember vagyok, aki minden héten mást képzel el a világról, és arról, hogy neki mi a szerepe ebben a világban. Másrészt pedig rengeteg ötletem, és tervem van, és természetesen mindent egyszerre és azonnal akarok megvalósítani. Ez nem túl jó stratégia, de jelenleg igyekszem ezen változtatni, és mindinkább tudatosan végezni a teendőimet. Így kapott szerepet az életemben a fotózás. De úgy döntöttem, hogy erről csak akkor fogok beszélni, amikor már lesz némi eredménye a munkámnak.
Ez az idő most jött el. Nagyjából fél éve kezdtem el komolyabban foglalkozni a fotózással. De nem profi szinten, inkább lelkes amatőrnek nevezném magam. Ezt a fényképezőgépem is tükrözi. Decemberben kaptam egy Panasonic Lumix DMC FZ-38-as bridge gépet. Ez az eddigi legkomolyabb fényképezőgép, amit életemben a kezemben tartottam. Azelőtt egy kompakt gépem volt, ami elég hamar feldobta a talpát. Nem is vettem komolyan a fényképezést, csak családi képeket készítettem, nem próbáltam művészi szemmel nézni a körülöttem levő tárgyakat és élőlényeket. Ezen nagyon sokat változtatott az új gépem, és a jelenlegi sulimban is sokat foglalkoztunk fotózással, így egyre nagyobb kedvet kaptam ahhoz, hogy én is próbáljak különleges helyzeteket teremteni, és egy-egy jobb pillanatot elkapni.
Most szeretnék pár jobban sikerült képet itt, a blogon bemutatni. A legjobbak közül válogattam néhányzat. Az elmúlt félévben készült képeimből többet láthattok itt.
A blog új oldalra költözött, az új bejegyzések elérhetőek itt: spliceart.com
A Still One Love egy nagyhegyesi agresszív koris banda, röviden csak SOL. Annyi a közöm hozzájuk, hogy barátom is ehhez a csapathoz tartozik. Idén nyáron egy közös projektbe kezdtünk. Nekik, csak az a dolguk hogy koriznak, én pedig igyekszem erről minél jobb felvételeket készíteni. Nagyjából a nyár végére, de legkésőbb az ősz elejére el fog készülni egy hosszabb terjedelmű kisfilm/video. Ehhez készítettem kedvcsinálóként egy előzetest. Jó szórakozást a rövid beharangozóhoz, és ne feledjétek, hamarosan Still One Love!
A video megtekinthető a blogon piciben, vagy itt HD-ben.
A blog új oldalra költözött, az új bejegyzések elérhetőek itt: spliceart.com
Kezdjük a legelején! Meglátsz egy álláshirdetést, szimpatikus, és úgy érzed megfelelsz az elvárásoknak. A cég neve: Magyar Oktatási Intézet. Elég komoly hangzása van, felkelti a figyelmed, nem de?
Elküldöd az önéletrajzod, majd rövid időn belül jön a telefonhívás, miszerint azon szerencsések közé tartozol, akiket behívtak állásinterjúra. Ekkor már felkelti az érdeklődésedet, hogy mégis mi ez a cég, és pontosan mivel is foglalkoznak.
Nézzük a honlapjukat:
A design valami förtelmes, szerintem még arra sem méltatom, hogy egyáltalán beszéljek róla. Ez alapvetően még nem is lenne probléma, ám az oldal tartalma még a külcsínnél is borzasztóbb.
A tartalom valóban a lorem ipsummal egyenlő. Ha megnézzük egyáltalán nem derül ki az, hogy ez a cég konkrétan mivel foglalkozik. Úgy gáz az egész ahogy van. Istenítik magukat, hogy mennyire jók, és milyen jól végzik a munkájukat, de, hogy ez valójában milyen munka, az nem derül ki. Valami olyasmi kivehető, hogy értékesítéssel foglalkoznak, de hogy konkrétan mit értékesítenek... hát azt csakis Isten tudja!
Egy józan gondolkodású ember itt már fontolóra veszi, hogy mégis kik ezek és mit akarnak a marketing illetve ahogy ők mondanák a “reklám” szakmában. Hiszen még saját magukat sem tudják normálisan eladni, bullshit az egész oldal.
Az interjú előtt megfordult a fejemben, hogy ilyen oldallal mégis mit közvetítenek magukról kifelé, és nem volt nehéz rájönni, hogy semmit, tehát nyilván nem sok ügyfél fogja felkeresni őket. És ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez. Ha valaki kicsit belelát az oldal tartalmába, akkor már feltűnik neki, hogy ez vagy egy ügynök meló lesz, vagy pedig egy iszonyat rossz stratégiát alkalmazó vállalkozás.
De térjünk rá a lényegre, vagyis magára az állásinterjúra. Beléptem az iroda ajtaján, és ami legelőszőr szembe tűnt (vagy inkább fülbe) az a zene. Egy electro house mix pörögött. Bekísért egy már-már kisestélyiben levő rendkívül mosolygós, és kedvesnek látszó hölgyecske abba a szobába ahonnan a zene jött. A kezembe nyomott egy adatlapot, kitöltöttem, semmi extra. Közben megérkezett még két lelkes álláskereső, akikkel idő közben kellemesen el is beszélgettünk. A szoba berendezése nagyon tetszetős, szépen rá lehet bambulni a csillogós asztalra, meg arra, hogy hogyan tükröződik vissza benne a lámpa fénye, emellett érzed a zene ütemét is, minden nagyon szép és jó.
Majd mindhármunkat behívott egy szőke maca. Nem sokat beszéltünk, elmondta a cég történetét (Amerikából indultunk, és már európai központtal működünk) bla bla bla.
Majd azt mondta, hogy a jelentkezők közül 25 embert választottak ki, akiket behívtak egy személyes állásinterjúra is. Majd lesz 5 szerencsés akiket kiválasztanak és részt vehetnek egy próbanapon, és ebből az 5-ből választanak majd ki 3 főt, akik betölthetik az állást.
De nézzük a dolgok pszichológiai oldalát. Bemész és már azzal fellelkesítenek, hogy beválasztottak a 25 interjú alany közé, a jó hír az, hogy még aznap este megtudod, hogy bekerülsz-e az 5 rendkívül szerencsés ember közé. És mért ne kerülnél? Van egy jó hírem! Egyszerűen nem tudsz nem bekerülni!! Miből gondolom?
Este felhívtak, és gratuláltak hogy bejutottam az 5 kiválasztott közé, nagyon jó vagyok szuper az egész, mehetek próbanapra.
A cég állítólag 3 hete indította az új Pécsi irodáját, és még senkit nem vettek fel, a vidéki irodákból járnak be dolgozni az emberek, de sürgősen keresnek itteni munkaerőt. Legalábbis az interjún a hölgyike ezt mondta.
Másnap azonban véletlenül és egyben szerencsére nem jó időpontra mentem be a próbanapra, 1 órával korábban sikerült betoppannom a saját magam és a cég alkalmazottai meglepetésére is. Igen, mondom még egyszer A CÉG ALKALMAZOTTAI számára is. Lent várakoztak, először azt hittem, hogy ők is próbanapra jöttek, majd kiderült, hogy nem, már pár napja itt tevékenykednek. De hiszen itt még nem dolgozik senki, csak a titkárnő (legalábbis 1 nappal ezelőtt még ezt állították)! Most akkor mi van?
Beléptem, bömbölt a zene, és úgy köszöntek egymásnak hogy egymás tenyerébe csaptak! Hirtelen azt hittem hogy valami bedrogozott hülyék bulijába csöppentem. Furcsa az volt, hogy azonnal észrevették, hogy rosszkor vagyok rossz helyen, így amint lehetett igyekeztek kifele tessékelni. Na ezt sem értettem. Vagyis most már selytem. Talán két csoport nem találkozhat egymással? Vagy nem is tudom, nem is ez a lényeg.
Szerencsére a szomszédban van a sulim, tehát arra az egy órára átugrottam oda és ott várakoztam. Majd vissza. Immáron új arcok várakoztak az iroda előtt, mondták, hogy ők is most vannak itt először próbanapon.
Felmentünk az irodába, mondanom sem kell a zene bömbölt. Az előző csapat akkor jött ki, akiket én is láttam a korai érkezésem miatt. Leültünk ismét a zenés kis terembe, majd jött egy pasas meg egy nő, akik hármunkkal kezdtek el beszélgetni.
Harmadszorra voltam bent ebben az irodában és még mindig nem értettem mivel foglalkoznak, szóval úgy gondoltam épp itt az ideje annak, hogy elmondják. Én kis naív... Annyit megtudtam, hogy valami kuponokat kellene értékesíteni, valamint, hogy ők a személyes kommunikációt részesítik előnyben, és nagyon komoly cégek az ügyfeleik, sőt polgármesteri hivatalok. HURRÁ!
Bejelentették, hogy a próbanapon Szekszárdra visznek ki egy embert a 3 közül, a másik kettőt hazaküldik, és esetleg másnap újra megpróbálhatják. Vicces ugye? Egy kis mellébeszéléssel tudattam velük, hogy én ugyan nem megyek sehova. Vicces volt visszaütni a saját mellébeszélős módszerüket alkalmazva. Innentől kezdve már nem voltam érdekes számukra. Viszont azt a szerencsétlent sajnálom, akit kiválasztottak és 12 órát le kellett húznia ilyen barmokkal...
Amit folyamatosan hangsúlyoztak, az az, hogy nagyon gyorsan előre léphetek, és hamar vezető lehet belőlem, lást xy aki itt ül mellettem csak 3 hete kezdett de már a saját csapatát alakítja. WTF? Milyen saját csapatát? Igen, neked is csapatot kell majd alakítanod majd a te csapat tagjaidnak is csapatot kell alakítaniuk és így megy tovább egészen a piramis aljáig.
Maga a cég nagyon titkolózó, van is mit takargatniuk. Utána olvastam az interneten és a kuponok 90%-át nem tudják felhasználni azok akik azt megvették. Másrészt meg ez az egész egy piramis játék. És olykor a cég dolgozói sem találkozhatnak egymással. Például este fél 7-ig vissza kell érned az irodába, de 6 előtt nem érkezhetsz mert akkor nem engednek be! Ezt is utólag olvastam.
Majd beugrott, hogy mért nem lehet 6-ig az iroda közelébe lenni. Mivel piramis játékról van szó, mindig kellenek újak, és azoknak az újaknak mindig kell állásinterjú.
Engem 6 órakor értesítettek arról, hogy mehetek próbanapra, vagyis addig minden nap lemennek az állásinterjúk. Ki van ez találva nem de?
Mindenesetre ennek a cégnek nem azokból a nyavajás kuponokból van a bevétele az tuti!
A blog új oldalra költözött, az új bejegyzések elérhetőek itt: spliceart.com
Az év ezen időszaka olyan hideg, komor és szürke (legalábbis sokak szerint), ezért az emberek többsége begubózik otthonába, és egy kellemes meleg tea mellet csak nézik az ablakon át a kopár fák ágait.
Az meg sem fordult a fejükben, hogy ennek az évszaknak is megvannak a maga szépségei? Nem lehet, hogy azért találjuk olyan üresnek, mert egész végig csak bent ülünk, és nem vesszük észre az igazi értékeit?
A következő videóban egy kis téli kiruccanásra invitálok mindenkit, hogy megmutassam, a télnek a gyönyörűen szép oldalát is, ami mellett olykor hajlamosak vagyunk elszaladni. Nem vesszük észre azokat az apró dolgokat, amik igazán széppé teszik ezt az évszakot.
A videó kezdő képében megjelenik a szoba, aminek a fogságában eltöltik az emberek ezt az időszakot. Bár az ablakán keresztül láják, hogy mi zajlik odakint, de az elég kevésnek bizonyul. A rövid filmben pont ez a szoba az, ami szürke, és semmit mondó, de amint kilépünk a falaki közül, hirtelen minden olyan varázslatossá és nyugodttá válik.
A videót azoknak is ajánlom, akik csak meg akarnak pihenni a munka közben, és egy kis nyugalomra vágynak. A lassú képek mellett ezt a kellemesen lágy, idilli környezetet a Jazzamor Winterrose című száma is segíti megteremteni.
A videót megtekintheted itt lent piciben, vagy itt HD-ben.
A blog új oldalra költözött, az új bejegyzések elérhetőek itt: spliceart.com
2010 január 26-án egy újabb példánnyal bővült a magyar Maces szakirodalom, nem is akármivel. Árva Mihály és Kazári Gyula keze munkájának köszönhetően elkészült az Apple videóvágó programjának, a Final Cut Pro-nak a magyar kézikönyve, mely a teljesen kezdőknek is érthetően magyarázza el a videóvágás fortélyait a szoftver segítségével, ám a haladóknak is tartogat némi újdonságot. A könyv a legújabb verzió, vagyis a Final Cut Pro 7 leírását tartalmazza.
Az előszóban nem más, mint Michael Horton, a hollywoodi székhelyű Los Angeles Final Cut Pro User Group elnöke szól az olvasókhoz. A bevezetésben pedig az írók azt ígérik, hogy a könyv segítségével az Apple Pro Certification Level 1 vizsga sikeresen letehető, sőt a második szintű Apple Pro Certification Level 2 vizsga bizonyos kérdéseire is válaszokat kaphatunk a kézikönyvben.
Mielőtt elkezdenénk magával a szoftverrel foglalkozni, az első fejezetben megismerkedhetünk a videóvágáshoz szükséges alapfogalmakkal, mint például a PAL és NTSC, HDV és HD, GOB, CBR, VBR vagy megtudhatjuk mi az az alul-mintavételezés, milyen felbontások és kodekek léteznek, vagy mi a különbség az RGB és a YUV között. Ezek a fogalmak nyilván a kezdők számára lehetnek nagyon fontosak. Nekem főként az tetszik benne, hogy nem foglalkozik a múltban használatos analóg jelekkel, főként jövő orientált, és nagyjából felkészíti az olvasót arra, hogy mire számíthat ezen a szakterületen. Ezzel teljesen egyet értek, hiszen ami már kihaló félben van azzal minek is kéne foglalkozni, ha helyette új dolgok jelennek meg.
Az ezt követő 8 fejezetben megismerkedhetünk a program felületével, a videofelvételek importálásával, majd a vágói munkálatokkal végül pedig az exportálással.
A könyv elsősorban azok számára készült, akik most szeretnének váltani Final Cut Pro-ra akár PC-ről, akár iMovie-ról, de ahogy azt már írtam, a haladók is találnak benne újdonságokat.
A blog új oldalra költözött, az új bejegyzések elérhetőek itt: spliceart.com
Ma este 7 órakor mindenki izgatottan várta, hogy vajon milyen is lesz az Apple Tablet, amiről azt lehet tudni, hogy már 3 éve dolgoznak rajta, és Steve igen csak büszke az újdonsült termékre. Majd megjelent, és bemutatta az új készüléket, ami kinézetre olyan, mint egy félbe vágott Macbook Pro, ha pedig más szemmel nézzük akkor olyan, mint egy óriásra megnőtt iPod Touch.
És miket tud? Fut rajta egy csomó játék (hurrá örüljünk). Nagyon szépen jeleníti meg az e-bookoat, és van rá iWork is. Talán a legérdekesebb funkciója, hogy kézzel rajzolgathatunk rajta, és persze ott a net, amit meg sem kéne említeni, hiszen már-már alap. De nekünk Apple fanoknak ez még mindig kevés, nem de? Nézem az előadást és egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ezzel mit akarnak? A legfőbb kérdés, hogy kik a célközönség? Mégis ki fogja ezt megvenni? Aztán meglett a megoldás.
Nézzük egy kicsit más szemmel a dolgot. Gondoljunk csak vissza, mivel kezdte Steve az előadását? Bejött elmondta a szokásos adatokat, majd szépen óvatosan rátért a netbookok fikázására. Így állt össze a kép bennem. Az iPad tulajdonképpen egy alternatíva a netbookra. Még árban is megfelelel. Bevallom, ha én netbook vásárláson gondolkodnék, akkor azt hiszem, hogy az iPad mellett döntenék, mert ebben a ketegóriában viszont tényleg megállja a helyét.
A blog új oldalra költözött, az új bejegyzések elérhetőek itt: spliceart.com
Napok óta dolgozok egy videón, aminek a címe This was in 2009. Twitteren már egy ideje nyomon is lehetett követni, azt, hogy hogyan haladok vele, de igyekeztem titokban tartani, hogy mégis mi lesz ez. Most fény derül mindenre.
Az elmúlt 1 év filmjei közül választottam ki 30 produkciót, amit összegyúrtam egy kisebb videóba.
Több órát töltöttem a filmek és a megfelelő zenék kiválasztásával. Nem mondom hogy tökéletes lett, igenis lehetne jobb (bár én elég kritikus vagyok magammal szemben). Ám az utóbbi időben rengeteg estét és éjjelt töltöttem ennek a videónak a vágásáva.
Nem kell meglepődni azon, hogy az első 2 percben szinte semmi sem történik, mert úgy gondoltam, hogy a kiválasztott filmek címét tisztességgel bemutatom, hiszen úgy gondolom megérdemlik mindazok, akik a filmek elkészítésében közreműködtek.
Azt hiszem elég is a dumából, jöjjön hát a videó:
This was in 2009 from Ramóna Barkócz on Vimeo.
Megtekinthető HD-ben itt.
A blog új oldalra költözött, az új bejegyzések elérhetőek itt: spliceart.com
